2013. 10. 27.

Gondolatok a fejemben

Rég nem írtam..nagyon nagyon rég nem írtam-bocsánat is érte...csak mostanában elég sok mindenen gondolkozok, és ezt még a legjobb barátnőmnek sem tudom elmagyarázni-mivel nem is tudom mi a gond...
Most ezért, ha megbocsátotok erről inkább nem írok, mert tényleg nem raktam még össze a dolgokat a fejemben. A rajztanár elvállalt, gyorsan fejlődök, a közeg is jó, a tanulás még a tavalyinál is jobban megy, a négyes felől is inkább a ötös felé hajlok, a családommal minden rendben, a barátnőim boldogak, megtalálták a helyüket, még barátom is volt (egy egész hétig) valami mégsem stimmel-valami nagyon nem jó...
De mint mondtam, nem tudom mi lehet az, ha rájövök és úgy látom jónak írok róla Nektek...
Szóval kicsit happy-bbre véve a formulát, a rajztanárnál tehát minden okés, azt mondta most több hónapig kockológia lesz, és már hasábot is rajzolok, szóval tényleg haladok ^_^ Beszereztem monopolradírt is, ami iszonyat fura xD ráadásul a tanár úr ötletekkel is ellátott a jövőre nézve (segít is, nem csak oktat) szerinte jobban járnék, ha az áhított MOME helyett Ausztria felé venném az irányt, de egy év halasztással...abban az évben pedig ötödévesként a Művészetibe járnék...
Már írtam róla régebben, hogy nagy vágyam volt odajutni, de nem mertem jelentkezni, így kerültem az ország egyik legnevesebb gimijébe-és fogalmam sincs mi keresnivalóm itt, ha egyszer nehezen tanulok és nem is érdekelnek az ilyen fajta dolgok, de a rajzolást nem adtam fel és így kaptam egy új esélyt, arra, hogy a régi álmomat valóra váltva Művészetis legyek, és egy ilyen fajta esély ritkán adatik meg...
Szóval ezért is repdeshetnék :)
Az alul lévő képet mindenféle fekete tollal készítettem és Bania-t ábrázolja, aki egyik kedvencem, mint jellemre, mint rajzstílusra. Szeretem őt rajzolni, mert nagyon hatásos a kinézete, robban a képen, de mégis nyugodt közegben marad. :D értitek?
A szünetben el kellene olvasnom az Aranyembert...és persze nem akarom...de nincs mit tenni, sőt, a suliba visszatéréskor egy töri röpdoga, német tz és egy Arany J. nagy fogalmazás vár rám...hülye suli
Szóval most őrlődöm, de ígérem az alkotást nem hagyom abba, majd rajzolok és posztolok, amint tudok, addig is bye.-