2012. 10. 21.

Shonen amazonok

A fogalmat talán többen is ismeritek. Az animéket és mangákat tulajdonképpen két fő csoportba szokták osztani, az egyik pedig a shonen, aminél a harc áll a középpontban. Leginkább a tizen-huszon éves srácokat célozzák meg, de például én is kedvelője vagyok. (Naruto is ide tartozik)
Akció dús történet harcokkal fűszerezve, de mit is érne egy kis romantika nélkül? Ezért is van szükségük az "amazonokra". Hogy ők is stílusba illők legyenek, kihangsúlyozzák a domborulatokat, (nem éppen mindent befedő ruhákkal) és persze izmosabbak is.
A Mondo magazinban találtam meg a rajziskolát, amiben épp a shonen-ről volt szó, és természetesen le is rajzoltam őket.
Ezeket láthatjátok összevágott képként.




Hihetetlen

Egy átlagos nap a gimnáziumban, az osztályfőnöki óra helyett pedig látogatók jönnek. Az ottani Megyei Művelődési és Kulturális Központ (MMIK) két dolgozója jött el, akik egy nyert pályázat miatt szakköröket tarthatnak. Egyikük építészetből, másikuk pedig animációs filmből...na én itt már lefagytam az örömtől, összenéztem Noomi-val, ő is virult a boldogságtól. Természetesen jelentkeztünk, sőt, Any és OneGirl is!
Így most minden kedd délután animációt tanulunk az MMIK-ban. 
Miért is örülök ennyire? Mert animátor szeretnék lenni...ezért is tűnt hihetetlennek mikor elkezdett mesélni a kilenc hónapig tartó ingyenes programról. Jelenleg heten vagyunk, de lehet hogy növekszik majd a létszám.




Ezt készítettük az első órán.
Olyan furcsa, amikor ilyen szerencsés véletlenek történnek. 
Itt van egy link ahol megnézhetitek mi vár ránk a csoportban. ^^ --még mindig repülök--

Con-beszámoló

Remek volt, nem olyan jó, mint a tavaszi, de remek. ^^ Csak szombaton mentünk ki, de így is jó volt. Itt láthatjátok a képeket, amiken mi vagyunk rajta. Spontán képeket nem igazán szeretnék feltenni, mert egyszerűbb ha neten rákerestek. :)

OneGirl-MisaMisa(DeathNote)
mellette Ryuk (DeathNote)

Yume-fekete cica
Bence-Minato (Naruto)

Noomi-Ramona (ScottPilgrim)
mellette, egyértelmű :D

Ai-chan-Mana sama (Moi dix Mois)
mellette Joker és Harley

Itt pedig mindenki, fáradtan, vonatra várva, szerintem itt felismertek engem is. :)
(amúgy többen is sütiszörnynek néztek -.-)

Egyébként már most gondolkozunk a tavaszi con-on, illetve cosplay-en. Megbeszéltük, hogy mindannyian ugyan abból az animéből öltözünk be, ez pedig a SoulEater.
Ha minden jól sikerül, lesz Maka, Soul, BlackStar, Tsubaki, Dr. Stein, Kid, Liz, Petty, Medusa és Halálisten-mester is. Akkor pedig jelentkezünk a crafmanship-re. De ez még eléggé a levegőben lóg. Hogy én melyikük leszek? Majd idővel megtudjátok. ^^

2012. 10. 20.

Olajfák hegyén

Mivel egyszer nem készítettem irodalom házit, a tanárnő büntető feladatot adott. Pázmány Péter művéből kellett egy jelenetet lerajzolni. Szerintem nem tudta, hogy ez nekem nem büntetés. :)
A képen az olajfák hegye látható, melynek tetején, egy felhőn leszállva dönti el Isten, a mennybe, vagy a pokolba kerülsz-e. Hát, azt hiszem megoldottam valahogy. Egyébként remélem látszanak az arcok a felhőn és a tűzben.
Még rengeteg mindent írni akarok, például a con-ról is, na meg vannak új rajzaim, és persze új híreim is, de időm most kevés, szóval majd kicsit később írok ezekről. Ma Japánnap-ra megyek, ahol nővérem Ai-chan vezetésével lesz lolita bemutató.
Megpróbálok mindent bepótolni, de addig is türelmet kérek. Nem felejtettem el a beígért ismertetőket sem. ^^

2012. 10. 12.

Any szülinapja


Életem első tortája, ráadásul jó nehezet választottam. Puncsos lett, általam készített piskótából, vertem tejszínhabot a tetejére, és csokiöntetet is főztem rá. ^^ Csinos kis süti lett, szerintem. Ízre azért nem lett olyan, mint Anyué szokott, de én örülök, hogy egyáltalán úgy nézett ki a végére mint egy igazi torta.


Ez pedig a rajz, amit Any-nek készítettem. Egy aranyos és romantikus kép, amin még süti is van, szerintem neki való lett. :) Sok színt használtam, és készítettem neki keretet is fekete Copiccal. A szereplők nem jelentenek senkit, de próbáltam egy kedves lányt és egy helyes fiút rajzolni. Remélem Any-nek tetszik. ^^
Még két bejegyzéssel tartozok a nagyvilágnak, de többet nem ülhetek a gépnél, szóval lépek. Ráadásul holnapra be kell pakolnom, hiszen CON!! Annyira vágyom már rá. :3 Na, szóval sziasztok, mindenki álmodjon valami szépet, hamarosan jelentkezek con-emlékekkel, rengeteg képpel és persze rajzokkal is. ^^

Emo


Ő itt az emo-s srác, vagyis, szerintem inkább csak anti-szoc'. Az, ahogy az ujja a szájában van kicsit Ł-essé teszi, de rajzoltam neki egy félmosolyt, amitől szerintem jobb lett. Úgy gondolom, egész helyes lett, rajzilag persze nem egy nagy dolog, de a szemei talán jól sikerültek. ^^ Hát, én megörülnék, ha látnék az utcán egy ilyen kaliberű srácot. :)

Elkészült


Ééés, végre elkészült a teljes cosplayem az őszi conra, megvan a totális Globox jelmez. Annyira örülök neki, hogy sikerült időben megcsinálni, de ami még ennél is nagyobb öröm természetesen, hogy holnap con!
Már annyira ott akarok lenni, az egész feeling, az emberek, minden olyan jó. ^^
Nővérem Ai-chan, barátnője Yume, OneGirl és egy barátja, meg persze Noomi is jön. Remek társaság. :)
Úgy tudom, lesz egy Misa-Misa, egy Ramona Flowers, egy Minato, egy Mana-sama, és egy macska is.
Ó, és egy Globox :D

Alakulóban


Tudom, hogy már majd' egy hónapja nem írtam, de annyi időm sem volt, hogy géphez juthassak. Elnézést kérek, de most bepótolom a dolgokat. Először is, a szavazást lezártam, 10 ember válaszolt, és teljes létszámmal az ismertetők mellett döntöttetek. Aztán, a cosplay természetesen. Fent láthatjátok a textilfestés folyamatát, a pulcsi egy órán át való főzés után is lila volt, így B tervként a második képen látható kék pulcsit varrtuk meg.


Igen, többesszám, mivel Anyu rengeteget segített a varrásban, amiben kicsit hülye vagyok, ezért a harmadik kis  képen őt láthatjátok, vagyis azt, ahogy varr. Feljebb a kapucni van, amit koncentrikus kör-mintára batikoltam, ez tulajdonképpen Globox szája. Az utolsó kis képen pedig azt a puha anyagot is láthatjátok, ami a hasához és a kesztyűhöz kellett.


Itt pedig a szemek vannak, ezeket legalább egymagam meg tudtam csinálni. Igazából elég rögtönzött lett: a felére körcikkekre vágott anyagot ragasztottam, fa- és műanyagragasztóval, a fehér színű temperám elfogyott, így textilfestékkel pingáltam ki a szemgolyókat, a közepe pedig fekete Copic-kal van. Szintén az előbbi ragasztóval illesztettem a pulcsihoz, meg alulról bebökött gombostűkkel. A végére azért összeállt valahogy. ^^
Ó, mellesleg, mint talán már tudjátok, gitáron játszok, immár harmadik éve. Na, szóval az unokatestvérem, aki punk, de utoljára rockabilly bandában játszott, most új bandát alapít, és szeretné, ha én lennék a ritmusgitáros, ezért pedig kölcsönkaptam tőle egy kisebb erősítőt és egy gyönyörű elektromos-gitárt. *.*
Nem tudom, menni fog-e a bandában való játszás, mert nem érzem annyira jónak magam, de időm is elég kevés, de az időhiány okára majd egy új bejegyzést szánok. ^^