2012. 12. 25.

Grafit sárkány

Azt hiszem a cím egyértelművé teszi, miről is akarok írni. Ezt a képet apunak csináltam karácsonyra.
Szántam neki egy külön bejegyzést, mivel ez az első olyan rajzom, amit kicsit másként próbáltam rajzolni. Eddig minden képemen olyan semilyenek voltak az árnyékok és a fények, nem volt olyan hatásos egyik sem. Ennél folyamatosan arra összpontosítottam, hogy éles tónusok legyenek, ehhez pedig tökéletes egy sárkány pikkelyes bőre és szarvai, hogy a nyálról ne is beszéljünk. Igaz a beszkennelt kép nem adja vissza az eredetit, de a lényeg látszik. Újított rajzstílus, éles tónus, erős fény. Azért az igaz, hogy nem tetszenek a rajzaim, de...erre most egy kicsit büszke vagyok (talán ez az első ilyen) ^^
Remélem valaki megdob egy kis kritikával, most hogy végre rajzzal jöttem a rajzos blogomra. :)
A kép alapja egyébként EZ volt.


Még egyszer és utoljára, mindenkinek boldog karácsonyt és új évet kívánok. ^^

Még több FIMO

Meg volt a szenteste is, ma már karácsony. Az első képen egy mókust láttok, amit anyunak csináltam, nagy nehezen ráfabrikáltam a telefonjára. (a bajusz horgászdamil, a szemfehérje pedig textilfesték) Az alsó kettő Ai-chan-é, a középső egy nyaklánc és az abból kivágott két szelet pedig fülbevaló.
Pogácsaszaggatóval lett ilyen kör alakja, majd több réteget tettem egymásra, utána jött a bevonat majd a krém a tetejére és a szélére, a végén pedig fogpiszkálóval  tésztát csináltam a barna részekből. Sütés után nem mindenhol, csak a mázat és a belső krémet lakkoztam le, így lett a legélethűbb. ^^




Hamarosan láthattok még két újabb gyurmakreációt, ezeket ma fogom odaadni az unokatesóimnak, így egyenlőre nem láthatjátok őket. :)
Most pedig jön egy rajz, aminek külön bejegyzést szánok, és mindjárt megtudjátok, miért...

2012. 12. 23.

FIMO

Neten rendelt kisüthető gyurma...imádom ^^
Ezzel tudtam le az ajándékokat a barátnőimnek, és úgy tűnt tetszett nekik. Gondolom annak örültek, hogy személyre szabott lett. :)
Egy szó, mint száz, jöjjenek életem első gyurmakreációi:

Kacsacsőrű Carry Lilinek

Egy csokifagyi a padtársamnak, Kingának

Hitsugaya Toshiro OneGirl-nek

Katie Rékának

Mázas muffin Vikinek

Panda Any-nek

Spock Noomi-nak

Úgy örülök, hogy ilyen jó barátokat vágott a fejemhez az élet ^^ Bár néha nem látszik rajtam, nagyon szeretem őket, és mindig boldog vagyok mellettük. Ők azok, akik elviselnek olyan furcsának, amilyen vagyok...persze ez fordítva is igaz, na de hagyjuk a rózsaszín felhőt, had lebegjünk csak. :)
Mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok!
Hamarosan jön még több gyurma és pár befejezett rajzos poszt, addig is sziasztok.

Iskola karácsony

Itt is vagyok, mint ígértem. Nos, az iskolakarácsonyt az osztályfőnökünk ugye elvállalta a nevünkben, és Noomi-t kérte fel a zenéhez, Any-t a történethez és engem a díszlethez. Persze mind kaptunk magunk mellé embereket és segítséget, de azért rabolta az időnket rendesen...
Alább láthatjátok a hóembereket, meg a lábamat mellette, így betudjátok azonosítani a magasságukat (bár hozzáteszem nem vagyok valami alacsony). Belül kartonlapok vannak, amiket újságpapírral kötöttem össze, ezt pedig vatelinnel bevont anyukám, a nővérem, Ai-chan is sokat segített, a kis kalapot például ő csinálta. :) A többi pedig a majdnem kész díszterem, a karácsonyi műsor előtt. A fellépésről nincs se kép se videó, elvileg januárra várható, de majd még meglátjuk. ^^
Remélem tetszik nektek, és most, írom is következő bejegyzést.





2012. 12. 19.

Hamarosan

Megint elmaradtam, most több mint egy hónappal. Viszont szörnyű bonyolult ez a karácsony, szóval tényleg nyomós okom van rá, hogy nem látogatok ide. Ha az iskolakarácsonyi díszlettel kész vagyok, arról is írok majd bejegyzést, sőt, a kisüthető gyurmafigurákból készült ajándékokat is megmutatom nektek, aztán mesélek az animációról és a leendő manga-féleségről és az új blogról. A karácsony folyamán pedig minden rajz-tartozásomat beszeretném fejezni, szóval azokból is számíthattok bejegyzésekre. Na, csak gondoltam jelzek, hogy még élek, most viszont mennem kell, a papírmasé hóember nem csinálja meg magát. :)
Remélem (ha egyáltalán olvas valaki) nem haragszotok, és tudtok még várni egy kicsit. ^^"