2012. 11. 07.

Storyboard és minden más


Storyboard....mielőtt az animáció tanárunk (akit egyébként már tegezünk) feladta házinak, hogy készítsünk egyet, elmondhatta volna, hogy még is mi ez, de hát a Google a barátod. ^^
Egy nagyon kis semmitmondó, aranyos történetet találtam ki, amit este gyorsan összedobtam, így nem is sikerült olyan jól, mint ahogy akartam. Ráadásul egy csomó mindent kihagytam belőle. Sőt, két órával később kezdődött, így először csak hárman voltunk, majd rá két órára csak Any és én voltunk, mert a tanárunk ráhúzott egy órát.

Egyébként jelenleg azon gondolkodom, mikor lesz időm bepótolni a tartozásokat, sőt, újabbak is jöttek. Azt hiszem egész téli szünetben ezeken fogok dolgozni.
Még egy-két hír: Az anime- és manga-ismertetőket valószínűleg mégiscsak kihagyom a blogomról. Tudom-tudom, a tíz szavazóból tíz arra voksolt, hogy legyenek, de szerintem ez nem igazán illene a blog témájához. Viszont...a bejegyzés alján feltüntetek majd oldalakat, amikről könnyen leszedhettek bármit, és utána is olvashattok. :)

Aztán, a másik blog. Ha tényleg sikerül a téli szünet végére befejeznem az összes-összes rajzot, akkor és csak akkor elkezdem az új blogot, amin mangaoldalak szerepelnek majd. Halvány fogalmam sincs arról, sikerül-e eljutnom odáig, de most kicsit lenyugodott az iskola, szóval több időm lesz rajzolni, vagyis több rajzos bejegyzés jön majd ÉS akkor végre olyat rajzolhatok, amit szeretnék is. ^^"

Itt jönnek az oldalak, amik segíthetnek:

Remélem ezek segítenek, csak lelkiismeret furdalásom volt, hogy megígértem valamit és nem tartottam be.
^^

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése