2012. 05. 24.

Licht in der Dunkelheit


És így kezdődött egy gyönyörű nap...
Reggel nyolckor indultunk el egy busszal Feldbachba. Odafelé nem ült mellettem senki, úgyhogy zenét hallgattam és mangát olvastam, ahogy az tőlem szokás. Majd egyfajta vendéglátói iskolába mentünk, ahol megtartották a rendezvényt. Naaagyon hosszú volt, hiszen mindent két nyelven mondtak el, és mindenkinek egyesével adták oda az ajándékot.
De ez valahogy nem is zavart...






Itt láthattok több rajzot is ami készült. Egyébként a megnyitó után enni vittek minket, de hogy is mondjam...nem ízlett igazán...
Ha nagyon koncentráltok láthatjátok az én rajzomat is. ^^







És tádá! ^^
A képet remélhetőleg már láttátok, bár ki tudja. Mindenesetre lefényképeztem ;)

A legboldogabb a díjátadáskor voltam, de nem a díj miatt. Közben-közben oldalra néztem és mindig azt láttam, hogy valaki az én rajzom mellett áll, mutogatja és fényképezi.
Jajj, de jól esett. ^^






És itt vannak a jutalmak, na meg volt még egy tíz eurós utalvány is, amit csak ott, csak akkor és csak egyszerre lehetett elkölteni.

Hazafele pedig (mivel a velünk utazó táncosok az én helyemet szemelték ki a ruháiknak) beültem egy rajztanár mellé, aki Répcelakon tanít. Nem is gondolnátok milyen jót beszélgettem vele. Adott remek ötleteket és technikai újdonságokat, amiket majd talán ki is próbálok...hm, már csak a gyógyszertárba kell bemennem gipszes gézlapokért. ^^








Ó, ez igazából neon-sárga. :D



És hát ezt vettem a pénzből, egy cd és dvd egyben, képekkel, Slashtől.
Mindig is akartam :D
Jó, tudom, hogy a lemez még meg sem jelent Magyarországon, de nem bírtam ki, kellett! :)
Ó, meg persze Ai-chan-nak is szereztem valamit névnapjára, de azt nem mondom meg, hogy mit. :)

Na, hát ilyen volt egy boldog, gyönyörű nap az életemben. ^^


3 megjegyzés:

  1. Gratulálok, egyetlenem! Annyira de annyira de annyira büszke vagyok :3

    VálaszTörlés
  2. Látod, megérte elmenni és megéri németet tanulnod xD
    GRATULÁLOK! :D hamarosan Conon is kint lesznek a rajzaid, én ezt érzem és tudom :D

    OneGirl voltam...:D

    VálaszTörlés
  3. Noomi: annyira de annyira de annyira köszönöm ^^
    OneGirl: ha te azt tudnád...vásárláskor csak annyit nyögtem ki, hogy: ich komme..from..Ungarn. Ich spreche kein deutsch

    Egyébként írt a Niki Con- ról, majd megmutatom Topichan hogyan rajzolta le ^^

    VálaszTörlés